ezt bezárom, tavasz van, elkezdek egy újat:

http://amikorvalami.freeblog.hu

Itt vannak, megjöttek. Olvasztótégelybe teszem a barátokat, megfőzőm és megiszom őket esténként. Hamisság nélküli hamisíthatatlanság. Elkészült a klipp, ott vannak hárman, akiket nagyon szeretek, egy idegen helyen, nem lehetnék jobban otthon. Mindig így lennék, K2-vel meg is találtuk a megoldást, az utolsó szép család a világon szinten :D. A kocsma ahogy lehúz a pokol mélyére, ugyanannyira szabaddá tesz és idealizál. Köszi nem létező Istenkém, hogy így szocializálódtam. Bármi jöhet.

Tavasz van, jéghideg, halott galamb fekszik antikvárium előtt. Fejét a betonba fúrja, mint Ruci macskám régen a puha kanapéba. "a pihék szőrök lesznek, a seggek óriások", igen azok és ha ezt előre tudjuk.... Választani úgy látszik csak sok tulajdonságot vizsgálva lehet. Tökéletest keresni felesleges, de vannak alap dolgok amelyek hiányátol nincsenek meg az alap dolgok. Kurva szomorú és idegesítő.

Panoptikumba rakatnál, felvésnél a kútnál a réztáblára, mert jómagam fedeztem fel jó magam. Illatos hányás, modern művészetek, ismételhetetlen pillanatok. Kötődni valamihez, ami mélyen érint, cipelni magaddal a pillanatot, olyat mint a tegnapiak, az jó meló.

Állok ott hülyén, néha rángat a sebhelyem, kirángat a képből amibe belefotóztak. Később hegyimentő plüsskutyaként bújok a hóesés elöl az eresz alatt egy csodaszépszemű nő hónaaljába. "néhány szép mozdulat, alak üveg mögött, nők dugás közben, autók a sztrádán"

Karrierem elkészült, motiváció százezer, néha nulla. Megyek inkább jól érzem magam. Megvilágosodva állok ott, épp ahol, pont ott. Barátság fokozódik, Kata figyel, én meg alig hiszem el. El kell hinnem, hogy egyszerűen haladnak a dolgok, lemondtam a ponószínésznő szerű álmokról, megvolt.

Hero-ként motorozok át a hóban a rég kihalt városon, még parázslik a Gellért-hegy, de így tiszta minden.

Az időjárás következményeképpen mostanában többet gondolok a halálra az átlagosnál. Minden földi erőt és ízt meg kell vizsgálni és ki kell szipolyozni amíg itt vagyok. Gondolok a nyárra ami jön, a balatonra, a barátságra, a dunára, a világ másik felére, a bakelitlemezekre, a wiskykre, a tisztán belülről és kívülről csodás nőkre, a perverz viselkedésükre. Anyámmal a beszélgetésekre, könyvekre, Lovasi szövegeire. Elmegyek Berlinbe Kisp-vel és remélem Korival is, Palika nem tud róla, egyszerűen megjelenünk a buliba ahol játszik kint. Az ilyenekre gondolok főleg.

Hidegben vagyok idegen. Magamtól magamtól fázom, füstfelhőnek hiszem a gőzfürdőt amiben ülök. Önvizsgálat szerűen nézem pupillámat a tükörben, önmagam zsánere vagyok. Vagyok és fagyok a ténytől, a kreált biztostól. A tűszúrás olyan semmilyen, olyan mint a halál. Olyan mindegy,  minthogy élek vagy halok, az nem mindegy, hogy szeretek meg adok. Ott az öröm, kellenek a szagok, maradian maradok, vagyok aki épp akarok.

Függeni valamitől, aztán valaminek a függeléke lenni. Agymosás ez az egész, keresztény-zsidó kultúrkör által kreált mizéria. Fiatal szerelmesek, esküvő, nászút, lakáshitel, kocsihitel, császármetszés nyoma, gyerekboldogság, szexrohadás, apa hiradástechnikai dolgok függője, rák, infarktus, temetés. Persze nem ilyen egyszerű.

Függeni bármitől. Addiktív alkat. Élesen megfigyelhető a körülöttem, hogy ki tud betegesen egy másik embertől, a csajától, pasijától függeni. Mindannyian drogosok voltak. A kényelembe helyezkedés a másik által tartott pozitív vagy negatív tükörbe szemlélni magam.

Fiatalon, amikor virágzik a szellem, óvatosnak kell lenni. Ezt az óvatosságot bukásokon keresztül érjük el. Az egyedüllét erejének világosan látása, nehéz és értékes dolog. Felismerni és vizsgálni magad egy élethelyzetben már fiatalon, nagyon ritka. Nem igérni, nem belezuhanni állandóan, aztán kikecmeregni. Egyedül felnézni a nukleáris sárga égre a végén és az elején és közben, rohadt jó dolog. Megismertem valakit, aki ezt tudja. Puszilom.

Unokáim is. Feltéve ha lesznek. Azt a képet sikerült kialakítani nőkben rólam, hogy az egyik nap az egyik azt mondja, hogy nálam mocskosabb, gonoszabb, mindent csak törtetéssel elért, tehetségtelen emberrel nem találkozott. Ez a nő akart családot tőlem. Még aznap mondja egy másik, hogy a legjobb csávók között vagyok a városban, bizonyítékai vannak, majd elmondja a másiknak. Az első nem sokat ért el a saját  szakmájában(életében?), a második nagyon sokat, objektíve. Mindkettő szeretett valamikor, most csak az egyik, de az se úgy.

Egy harmadik azt mondja egyik este, hogy sosem volt még fiúval, akinek ennyi szőr van a testén(egyáltalán nincs sok, objektíve) és van pocakja is(nem sokáig), egy negyedik másnap pedig azt mondja hasonló helyzetben, hogy mindenhol nagyon sok izom van rajtam. A hétvégére a "minden nézőpont kérdése" kifejezést szeretném használni.

Köszöntem.

 

Felpörgött a munka, felpörgött az indíttatás, idővel nyugodtabban szemlélem magam. Az Ecserin kellett volna jogsit venni, már rég megmondtam.

Lasszózok, hogy kikössek, fejem felett pörgetem a kötelet, mégiscsak egy vitorlás ez, nem egy uszály. Most úgy látom azzal is megbírkoznék. Négy lemezt szeretnék ebben az évben csinálni és egy kis kiadót.

Aztán elmenni innen.

7 év alatt azt hiszem nem maradtam az aki. De, hogy maradhatott meg bennem valaki?Kiderítjük.

De jó, hogy vége annak az évnek. Rohadt távolinak tűnik. Nem bukdácsolnék már tovább, bár fel vagyok készülve rá. Mindenesetre impulzív volt az tuti.

Szeretem magam dátumokhoz kötni. Kicsit most már viccesnek tartom, hogy ennyire hízékony alkat vagyok. Nyáron 85.9kg voltam, most 96.3.

Azért írom le, mert a március másodikai blogomban is le fogom írni, mennyi vagyok.Ha minden rendben lesz, 85 alatt, csupa izom. Palikólával kezdjük, lesz előtte utána fotósorozat :D

na most, most utoljára megpróbáljuk. most együtt, végre igazán együtt, kérdésmentesen. mostantól nem tévedhetünk. itt robbant mögöttünk a vulkán, itt reped meg most a föld, mindjárt elsodor a vízből vérré alakult cunami. Nagyon sokat nyeltünk, pár hónap alatt kiöklendezzük és nagyon olyan lesz amilyet igazán szerettünk volna. Mindig mosolyogva gondolunk majd vissza rá.

Ez lesz az a lemez.

Ha kimondjuk, ha nem.

Állok a zebránál, 75 kockával forog a film, piros a lámpa, füleim zúgnak, hidegszag. Startra kész vagyok, várok a pisztolylövésre és a zöldre, már leguggoltam, egyik lában alattam, másik hátul. Robban a csőben a por, közeliben, akár a sportfilmeken, én pedig rángó arccal teszem az első nagy lépést az első és második zebra közötti betonra. A másodiknál már felegyenesedem, érzem, ahogy a szőrőm irreálisan nő a mellkasomon, homo sapiens-é változom, már százzal forgunk és a Bajcsyt átszelő zebra közepénél tartok. Még egyet lépek, aztán már üvöltve ugrok, növekedési hormonok fröccsennek szét az ereimben, az idő szétesik, megáll, bennem évtizedek telhetnek el. A második emelet egyik párkányáról rugaszkodom a tetőre fel, lábfejem épphogy befért az ablakon. Reped minden, a CGI(digitális filmtrükk)-t is elő kell vennie már a rendezőknek. Ugye ez így makettekkel nem mehetett már tovább? Bokáig a parlamentben ballal, majd a hármashatárhegyi repülőtér jobbal. Győr-Berlin-United Kingdom, az utóbbi nem bírja már lendületemet és Gulliveri súlyomat, kicsinynek tetsző szigetként. Jelzésértékűen utoljára kínára lépek, majd elrugaszkodom, de úgy döntök, még nem olvadok, nem a nap felé ugrom. Mars-Szaturnusz-Jupiter stb. irányba megyek. A testem növekedését tudatom képtelen követni, nem látom, csak a játékszert, az univerzumot magát, ezt a kisérleti labort, ezt az érthetetlen káoszt, ezt a tökéletes rendszert, az időtlent, a kutatások halálát és újra értelmét nyerését. Elkerülhetetlenül közeledem egy fekete lyuk felé. Otthon vagyok.

A lámpa zöldre vált, átsétálok a zebrán, bemegyek a toldiba.

Rendeben. Próbáltam hangsúlyozni szépen, hamisnak tűnt, pedig nem is dúdoltam. A köd sűrűbbnek tetszett a tejnél, hiába gyártunk rá jelzőket. Fuldokolni egyszerűbb benne. A mindenség kezdetéhez hasonlított ez a ködnyelő séta a sínek mellett. Se meleg, se fény, magma fortyog és minden randomszerűen fog történni monstanában. Erre vágyni nem lehet, hagyni kell, hogy megtörténjen. Nagy szavak helyett bekopogok az anyaméhbe, in utero, csak hogy előről kezdhessem, hogy ugyanennyit hibázhassak újra mint eddig, csak más faultokat követek majd el.

Úgy ébredek, mint soha ezelőtt. Filmet vetítek az üres sárga falakra, szerepelsz bennük, idegenként már, nem maradt semmink. A hőmérséklet unnivaló, a fények úgy tűnik, sosem lesznek impulzívak, nem is érdemes már forgatni többet. Egy pillanat következik hölgyeim és uraim, egy mindenkinek azonos, mikor mindannyian a lényegtelentől leszünk addiktívak. Itt van közel, ti már várakozó üzemmódba vagytok rég.

Mit szólnátok, ha teljes egészében elkerülném magam, ezáltal téged megfigyelve, könnyen megtenném ezt veled is. Novemberi hidegtől piros arcú lányokat figyelek, állszemüvegben altatom őket az ágyamban, hogy érezzék a hamis biztonságot, a nem létező felületet amit biztosítok. 

Végre elaludt, végre figyeli hibáit, végre nem álmodom. Azt hittem sosem lesz vége, de az igazság szúrja át szívemen a hideg tőrét. A szemüveges rockénekes fontos barátom, de nem úgy simán, mert azt alig engedi, annyi kritika után is annyira én vagyok , gondoltam már rá, hogy rögeszme, de ehelyett mindig "földszag és fülzsír íz a szájba", tehát maga a gyermekkori otthon, meg még sok minden ami kérdésmentes és ennek az ereje, lehet, hogy nem fog materializálódni soha. Lyuk-lyuk-zene-zene. 

Haló tessék, veszem fel most már én is naponta ezredszer a telefont, nem mondhatnám, hogy gyökértelen vagyok, de majd most elkezdek felületes lenni, majd most kivégzem ezt az egész követhetetlen kapcsolattartást. Most majd a szellemmel és a lélekkel kell foglalkozni, hiába sírnak anyák a női vécékben, hiába jön a szomszéd, hogy hangos a zene, hiába mondják, hogy milyen jó Thaiföldön a turistahelyeken kívül. Sokkal egyszerűbben írok. Sokkal egyszerűbb vagyok.

Veréb, köszi a filmet. Nem akármilyen, haversrác. 

Elfeledni, elengedni, nem gondolni sokat róla, rá. Legyen ez bármi ami megérintett, jól vagy rosszul, igazán nehéz megcsinálni. Zene, halál, hazugság, kisállat, hülye fény a város felett, szerelem. Akarni nem kell, nem ér semmit, magától történik meg, nincs vele munka. Az elmúlást meg közben lehet szeretni, én gyakrabban félve figyelem inkább, nem nagyon lépek közel hozzá és kérdezgetem a miértről. 

 Fényterápia helyett itt a gray és black terápiánk. Mennyire kelet európaian hamisítatlan életérzéseket találunk e télen is a majd helyeken. Itt a feladat, itt csöpögnek a szagok rólad, a szex után megbeszélhetjük ha akarod.

Figócska, te meg aludj szépen, köszi, hogy megharapdáltad néhányszor a lábamat, de kicsit már engedted is magad simogatni. Egy igazi vadállat voltál. Szeretnék rád kicsit hasonlítani néha. Limi, ne sírj miatta sokat, nem örülne neki. Aludj kis makifej.

Anya, a lovakat lelövik ugye? Nem, kisfiam, már nem úgy van az, az állatok is mind csak játszanak már, eljött a mennyország, hát nézd micsoda csoda a demokrácia mindenkinek, látod a sirályok ahogy csorognak le éjjel a dunán a lánchídig, majd visszarepülnek a margitig, nincs is más dolguk. Mindannyian megkaptuk a szabadságot, csak ezt a kis chipet kell a doktor bácsinak berakni ide a bőrőd alá, ne félj, nem fog fájni, egy kis szúrás az egész, katona dolog.

"megállt a nyelve a számban, a szíve össze vissza vert, a hátam mögé néztem, vajon ki fogott rám fegyvert?" -kérdeztem, de csak a refrént tudtam hazafelé a biciklin. A választ láttam viszont, nem fogtak rám fegyvert, csak szalagkorlátot szerelgettek a dunaparton éjjel 2kor. Ha ez a kép nem szürreális ilyen múltal a hátunk mögött, akkor semmi sem az. 

A puhasági faktort nagyon szeretem amikor bőrileg erős. Ez típus kérdése. Egyszerűen varázslatos.

éles talált sebeim nem szakította fel ma újabb golyó,

véres halált halt napjaim nem mossa ki semmilyen folyó. 

 

Megannyi kurva új kérdés feszeget. Kori, tényleg szép. Köszönöm a nyarat.

 

 

Potyog le a vakolat a falról a vállamat díszítő kitüntetésekre, ahogy haladok át a sínek alatt rejlő hosszú aluljáron. Nem gondolok semmire, utazom magamban, így közhelyesen, szertelenül. Kérdezem a megváltót suttogva: -ha átértem, merre induljak?  erre ő: -nem tudom pontosan fiam, én is millió útvonalat jártam be, de csak a szelekcíómat tudtam pontosabbra, tisztábbra komponálni ezalatt. -az pont elég lesz nekem is fater. -zártam rövidre.

Homályos szavak csak még zavarosabbá válnak az alkoholtól, ahogy hallgatom a barátaimat beszélni, miközben én tök józanul ülök a svéd gyártmányú szófán, aztán mégis tudok érdeklődve közeledni bármi zavaroshoz- jut eszembe. A boltokat bezártam, Jancsikának meg szóltam itthon, adjon egy kis figyelmet kölcsön, hadd szórjam ki a galamboknak itt erkélyen, hogy holnapra ne maradjon belőle túl sok az általam kreált valóságban. Kedves Kari és Peti, ezzel a képzavarral csatlakoznék az indítványhoz. 

Csókollak benneteket.